2013. június 30., vasárnap

Egy CD olvasó új életre kel

Egy CD olvasó új életre kel :D

Szóval- és tettvel!
Magam dohányos vagyok- senkinek sem ajánlom, nem reklámozom, szégyenlem magam miatta és egyébként is az én k**** a******-mat, mert dohányzom! (Egyébként én személy szerint szeretek cigizni)
Régi ötletünk volt dr. Caldera barátommal, kollégámmal, hogy lesz egyszer valami cd moddingos dolog, amit jó lenne összekötni a dohányzással. Az ötlet- mint írtam- régi, viszont a megvalósítás egészen friss, idei, sőt még ehavi !
Fogadjátok szeretettel!

A terv

Szóval évek alatt kikristályosodott a terv, hogy legyen cigarettatartó a régi, de mechanikailag még működőképes CD olvasókból. Több év alatt több sikertelen próbálkozás is született, de mai fejemmel már tudom, hogy azok mind olyan tévutak voltak, melyeken az alkohol és az elmebaj némi ökörséggel karöltve kísért minket.
Manapság már nem iszom, csak az elmebaj maradt - nálam, a Szaktársé lett az ökörség :D Megosztoztunk.
Felötlött bennem a minap, hogy megcsinálom. Biztosan meg lehet, attól, hogy eddig nem sikerült. Egyébként is az utóbbi időben sokkal pozitívabb vagyok, meg rájöttem arra is, hogy a lehetetlen csak vélemény...
Amit közreadok, a második a sikeres cd modding, ugyanis az első tapasztalatszerzés volt.

Íme:

 Egy egyszerű, régi CD olvasó. Tetején szomorú felirat: BETEG
Ez lesz a kiindulási alapunk, feleim!
 Amennyiben a matricát sikerül megmenteni, később visszahelyezhető az egységre. Amennyiben nem, hát így jártunk.
Nekem sikerült, de bevallom férfiasan, mire elkészült a projekt, szegény matrica már nem volt használható állapotban.

 A tálcát kiköpettem a technikával, majd leemeltem a borítólapját. Erre azért van szükség, hogy az olvasó előlapját könnyen le tudjuk venni. Na és, hogy miként köpettem ki?
Nekem kérem olyan a labortápom(ez mondjuk erős túlzás), hogy van rajta molex csati! Bizony ám! Magam csináltam! Akinek nincs ilyene, annak ajánlom az at- s tápokat. Vagy egy ilyen, szintén skmod ATX et:
 Ha esetleg ilyened sincs akkor ATX táp indítása: Zöld drótot földre kötöd, és megy!
 Ezt a zöldet! Az alaplapi csatin bármelyik feketével (föld)!
De térjünk vissza a cd reader mod hoz!
Alját levesszük.
 Íme levéve.
És felfordítva.
 Az alaplapot elválasztjuk a cd fogató motortól meg a szervó motortól. Az elől lévő panelhoz vezető szalagkábelt nem birizgáljuk, ugyanis arra szükség lesz!

Eltávolítjuk a felesleges részeket. Nincs szükség ezekre többé!

 Ezt a pöcköt- meg a másik oldalon egy ugyanilyet- kell lenyomni, és a cd tálca teljesen kiemelhető.


Itt van kiherélve a technika. Vigyázz, harap!
Egyébként ez sajnos egy eléggé lassú meghajtó...Láthatjátok, milyen lassan adja ki a tálcát, illetve reagál a gombnyomásra. Mire ezt észrevettem, már nem volt érdemes másikba fogni, de az utána következőt -ami a bejegyzés végén van- már kifejezetten válogattam!


Ez a piros jelölés fontos! Itt sajnos ki kell vágni a lemezt, mivel bemélyedés van rajta, és akadályozná a dohányrudakat a szabad kilátásban! (Még mindig van olyan busz a fővárosban, amelyiken a vezető mellett, az első ajtónál kint van ez a szöveg : Kérjük ne álljon az ajtó elé, mert a vezetőt zavarja a szabad kilátásban! Régi Ikarusokon volt, pl 95 -ön, azon sokat jártam anno...)
- Amit kivettünk innen, kis műanyag kerek dolgot az nem szemét ám! Van benne mágnes!  Kukk:
Nem nagy, az igaz, de mágnes!
 Namost! A csavarhúzóval mutatok egy pöcökre. Arról azt kell tudni, hogy van egy ikertestvére a másik oldalon-jobbra- ami nem látszik. Ezek ketten tartják benn a cd tálcát, illetve nem engedik kihúzni az egységből. Viszont, ha lefelé megnyomjuk őket, miközben kifelé húzzuk a  tálcát, kivehető.
A képen megjelöltem egy kanyart :) Ez fontos, mivel ez mozgatja mechanikusan azt az elektronikus kapcsolót, ami megmondja az olvasó eszének, hogy kint van-é a cd tálca avagy bent. Tájoljuk be a kanyart valami mérőeszközzel, mert először levágjuk, aztán visszaragasztjuk!
A nyíllal jelölt rész egy fogasléc. Ehhez kapcsolódik a tálcát mozgató motor.



 Én nem voltam rest, megmértem egy cigit, majd felskicceltem egy cigitartót, amit beépítek.

 A cigitartót lemezből csináltam, mert ennek alakítását találtam a leggyorsabbnak és legegyszerűbbnek. Egyébként az sem elhanyagolható szempont, hogy a fémnek van tartása viszonylag vékony lemezként is.
 Az alakítás szerszámai..
 és folyamata



 Ha elkészült, -illetve nem ha, hanem mikor! -jelöljük át a tálcára a tartót. Baráti jó tanács: Nézd meg alul, hogy a fogaslécet meghajtó kerék elférjen a lemezdózni mellett, mert azt kissé be fogjuk süllyeszteni!
 Ha megvan a méret és az ellenőrzés, jöhet a vágás. Ki mivel szereti!
 Külön kivágjuk a kanyart is, mert kelleni fog!
 Bepróbáljuk a dóznit!

 A kanyart levágjuk a tálca maradványairól, mert úgy magas lenne. Óvatosan, el ne törjön! 
  Majd ráragasztjuk pl pillanatragasztóval a dózni aljára. Itt jön a képbe a mérés, amit elébb írtam. Lényeges, hogy ez az elem oda kerüljön vissza, ahol volt. 
Ha megragadt, visszatesszük a tálcát, és bepozícionáljuk a lemez cigitartót. Amint eltaláltuk a megfelelő helyet, fogassuk meg pár csepp pillanatragasztóval a teszthez! 


 Eközben vágjuk ki a korábban, megjelölt részt a házon.

Majd még egy lényeges momentum! A fémtálca magasabb, mint egy CD lemez. Hiába van besüllyesztve. Ez van. Megoldás: Szép finoman megfaragjuk az előlap felső részét. Ez látszani nem fog, ugyanis a tálca takarólapja -mint a neve is mutatja- takarja.
Ugye mondtam, hogy nem látszik. Ha úgy érzitek, kész a mű, volt pár tesztkör, javaslom, hogy a fém dózni és a cd tálca kapcsolatát fűzzétek szorosabbra némi valódi ragasztóanyag- pl technokol- alkalmazásával.
Sok sikert!

Íme, egy jól működő, pofás példány:



Sok sikert az utánépítéshez :)

Tartalomjegyzék

Zenék

2013. június 26., szerda

Robi rekord 151 főtengely szimering csere

Üdv az egybegyűlteknek!

 Az Úr 2013- ik évében történt, hogy rotáltam szeretett Robi 151- esemmel. Képzeljétek el, hogy problémák adódtak. Hmm, hát hogy lehet, hogy (még egyszer, hogy), szóval, hogy egy 1987- ben gyártott gépben valami meghibásodik? -most a viccet félretéve, én elismerem a modern technikát, de ugye egy mai géptől teljesen elfogadható, hogy valami megmihálylik benne, ugyanis ismerjük a tervezett avulás fogalmát, de egy régi, jó Robitól?

Szóval a hiba:

 Munka közben érezhetően csökkent a fordulat, gyengült a gép, mintha valaki szorongatta volna a benzincsövet :) gáz vissza, sebességváltás, szivató buzera, új próba...
Addig jutottam, hogy szinte bekapcsolt szívatóval tudtam csak befejezni a melót. Ez így nye haraso, gondoltam.

Első próba:

A porlasztó volt az első tippem- ekkor még nem terveztem blog írásba, úgyhogy (ez a hogy engem üldöz), erről nincsenek képek, de ha valakit érdekel, szétszedem lefényképezni. Az én gépemen gyári Amal karbi van. Nekem bevált.
Szó mi szó, lekaptam a tárgyat az eszközről. Kipucoltam, benzincsapot ellenőriztem, úszót figyeltem, meg ilyesmi.
Azon kívül, hogy volt benne egy kevés lerakódás, nem találtam hibát. Na, gondoltam, ha nincs hiba, akkor minden jó, visszatettem a gépállatra az ő porlasztóját, és jött a tesztüzem. Sajnos, mondanom sem kell, hogy ugyan azok a tünetek jelentkeztek...illetve a teszt végére már alig reagált a gázadásra, és meg is állott.

Második próba: 

Elkezdtem nyomozni a neten. A gugli a barátunk -még akkor is, ha kémkedik- és most is segített.
A problémát a főtengely szimeringjeinek elfáradása/ tönkremenetele okozza!  Hogy én erre nem jöttem rá! - mondjuk legvadabb lázas álmaimban sem gondoltam volna erre, úgy :)
Az ábrán ötössel vannak jelölve a szimeringek- az életben én szép sport kék színűeket kaptam boltban, darabját 250 HUF- ért. Íme:
Nakéremszépen! Meg vannak az alkatrészek, éjszaka megfelelő volt a csillagállás is, kicserélem a bigyókat!

1. Fázis - szétszedés

A képek magukért beszélnek, de azért nem ússzátok meg a szócséplést!
Lekerül a berántó szerkezet.
Én szóltam!

 Aztán lehúztam a tankról, illetve a benzintartályról az üzemanyagcsövet. Mivel igen előrelátólan NEM készítettem ide edényzetet a csőben lévű üzemanyag felfogásához, az meg ismeri a gravitációt, a matéria szépen a műhelyem betonjára folyamodott. Hát így jártam.
Ez a kép csak úgy a fényképezés öröméért készült.
Az üzemanyagtartály levétele után...

 Lekerült a burkolat. 


Utána eltávolítottam a berántóhoz kapcsolódó alumínium öntvény tárcsát, meg ezt a perforált bizbazt.
Megnéztem a gépkönyvben, de nem írja mi lehet. Gondolom azért van ott, mert oda tették ... Mindegy is, számunkra ez érdektelen, úgyhogy folytatom!
Következik a ventillátor levétele a tengelyről. Ez szintén alu öntvény, szóval óvatosan! Én személy szerint nekiálltam és barkácsoltam- illetve összehefteltem- hozzá egy levevő célszerszámot:
Elsőre nyél nélkül csináltam, de ez nem vált be, mert elforgott a tengely csavarozás közben. Aztán raktam reá nyélt -illetve magyarul nyelet- és voilá!

Szóval a célszerszám: 

 Egy darab levágottt kazánlemez,
amire szépen átjelöltem az alu tárcsa lukait, és kimértem :) a közepét, valamint kerestem egy combosabb hatlapfejű csavar családot (Anya és apa, hát nem aranyosak? De jó lenne, ha csinálnának sok kis hatlapfejű csavart...amúgy nem szenvedek elmebajban, kifejezetten élvezem :>
Egyébként meg fúrtam is...
 Aztán az anyukát ráhegesztettem a kilyugatott kazánlemezre. Itt most álljunk meg egy pillanatra, mert bölcselekdés következik!
Magam igen ügyes és szép valék, viszont hegeszteni nem tudok. Anno még nagyapám tanított- a trafó is tőle van, és a mai napig szépen muzsikál- de a lényeg! Én nem tudok hegeszteni, de amit kell, meghegesztem. Értitek? Gondoltam. Szóval, szerintem aki tud hegeszteni, az csinál egy varratot, salakol és kész. Hegeszt magyarul. Aki meg nem tud, az varr, salakol, flexel, varr, salakol, flexel, varr, salakol, flexel és így tovább, majd egyszer csak elkészül. Remélem érzitek a különbséget. Igazság szerint kis hazánkban a hegesztés analóg a pálinkafőzéssel. Mindenki főz pálinkát, de sajnos csak nagyon kevesen tudnak igazi jó pálinkát főzni.
Szóval aki esetleg beírna, hogy csúnya a hegesztésem, az ne tegye, mert itt nem az a lényeg:)
Egyébként bárki üzenhet bármit- persze a jóízlés határain belül!
 Előkészület...
 És kész- gondoltam akkor.
A műhely ajtaját hegesztéskor mindig kinyitom, mert a küszöb környékén szoktam varrni. Ezen a képen egyébként megtekinthetitek a F*#%ߤm fog hajolgatni kódnevű ajtókitámasztós projektemet :D
Amit eddig elhallgattam: Nyomtam csavarlazítót a tengelyhez, és összejelöltem a ventillátorral, ugyanis két állásban lehet ezeket összetenni. Az egyik a jó, a másik meg berántáskor le akarja tépni a kezed!
és még: a tengely és a csavar közé tettem egy megfelelő méretű dugókulcsot, nehogy a menetet tönkretegyem!

Rátettem a célszerszámot a ventillátorra, majd megkíséreltem a tenelytől való eltávolítását. Persze, ez nem sikerült, mert a bitang főtengely elforgott, nekem meg nem volt elég kezem, hogy megfogjam. Ekkor villant át az agyamon, hogy kellene ide egy nyél...(szerkesztői megjegyzés: a képek csak illusztrációk, a való életben Laokoón szoborcsoporthoz hasonló mutatványok történtek, de hál istennek, nem volt itt senki, aki lefényképezett volna)
Íme a célszerszám 2.0

És az eredmény! Javaslat a levételhez: Apacsavart csavarni, pihentetni, darab cserépléccel körben alulról felfelé megütögetni a ventillátrort, majd csavarni, ütni, ahányszor szükséges! Csak ügyesen!

Na, a felső szimering hozzáférhető és cserélhető. Az alsó még nem. Ezért lebontottam a szarvat, ami egyébként nem szükséges, csak egyszerűbbnek ítéltem így az operációt.
A bontás után levettem a motoregységet.

Aztán eltávolítottam a röpsúlyos kuplungot. Ezt meglepően könnyen, saját csavarja és a gravitáció, valamint egy kalapács segítségével végeztem. Ez úton is köszönöm a segítséget!

Ezek után hozzáférhetővé vált a tengelyen lévő mindkét szimering, amiket eltávolítottam, majd újakra cseréltem.
 Az újakat minél egyenletesebben tegyük a helyükre! Segítség: csillagkulcs, vascső- darab, fadarab, kalapácsok :D
Azért ésszel, mert ezek műanyagok- talán ...
Ezek pedig a régi rugós tömítőgyűrűk. Azért rugósak, mert van bennük rugó!
Na, most aki idáig eljutott, és össze is akarja rakni a gépét, annak javaslom, hogy kezdjen el lassan felfelé görgetni az egerével, és csináljon meg mindent fordítva! 

Sok sikert mindenkinek! 

... az elmaradhatatlan teszt!

Ezek az első teszt után készültek. A gép remekül ment!

A gépkönyv -és egyéb könyvek- letölthető a Letöltések oldalon ( fent :) )

Jó szerelést!


Tartalomjegyzék

Zenék