2017. április 18., kedd

A nem hegesztő hegesztő esete

Avagy alapvető mérések egy trafós ívhegesztőn


Szevasz! Jöttél? Örülök neki!

Képzeld el, szereztem olcsóér' egy ívhegesztő szerkezetet. Persze nem jót, hanem rosszat, ezért került csak annyiba, amennyit pont hajlandó voltam áldozni rá.
Érdekel, mi volt a baja? Akkor figyi:

Amúgy van ám hegesztőm, csak hegeszteni nem tudok :> , de ezt már a Robi151- es bejegyzésnél kifejtettem.
Ez az én -egyik- örökségem nagyapámtól :
 Csak dúvadnak hívom. A régi, -szerintem jobb- rendszer alatt készült fusimunka. Két fokozata van: egy erős, meg egy baromi erős :) Azért tettem rá egy kiszuperált fűnyírókasztnira, mert nehéz. Kb 70 kg. Elbírom, csak nem szívesen sétálok vele, így meg olyan lett, mint a kerekes kút: oda tolom, ahova akarom! Csak annyi vele a "gond", hogy minimum hármas pálcával lehet használni, ami ugye nem mindenhez jó, és ezzel meg is válaszoltam fel nem tett kérdésed, vagyis, hogy minek két hegesztő. (Amúgy van két kezem, két szemem, szóval kis gyakorlással akár egyszerre hegeszthetek majd kipufogót és kertkaput zártszelvényből, sőt, ha viharlámpát akasztok a tökömre, még este sem kell abbahagyni XD )

Ha az újdonsült beteg feléled, akkor másfeles pálcától felfelé tudok majd bármivel tákolni :)

 De, még mielőtt bármihez nyúlunk, az a biztos, ha kihúzom magam a felelősség alól:
-Az elektromosság halált okozhat! 
-Az elektromosságról nagyon nehéz leszokni, ezért ne szokjon rá! 
-Az elektromosság abbahagyása csökkentheti a halálos szívmegállás kockázatát.
-Az elektromosság súlyosan károsíthatja az ön és környezetében élők egészségét! 
-Az áramütés veszélye körülbelül 50%-kal magasabb az elektromosságot használók, mint a nem használók körében.
-Az elektromosság megállíthatja a szívet, miáltal lassíthatja a vér áramlását, és impotenciát okozhat! 
-Védje a gyermekeket! Ne tegye ki őket az elektromosság veszélyeinek! Költözzön jurtába!
-Az elektromosság öregíti a bőrt, rontja a fogakat és hülye gondolatokat okoz!

Szétszedés

hegesztőgép
 Nakéremszépen, Einhell -krautkínai- CEN 150/1 Turbo. A turbo nem azt jelenti, hogy gyors, hanem, hogy van benne ventilátor. Mondjuk belegondolva, a kocsinál is levegőtöbblet van a turbo miatt, szóval ez nem is olyan hülye elnevezés, mint elsőre tűnik.
A kicsikének az a baja, hogy többnyire nem jó. Már úgy értem, hogy nem mindig hegeszt. Ilyen hibát számos dolog okozhat, de csak pár a valószínű, a legvalószínűbb viszont, hogy valahol valami nem jó benne. Na, azt hiszem, mára abbahagyom a hülyéskedést.

Szóval két lehetőség: Kezdődő leégés vagy kontakthiba.
Mivel külcsínre korának megfelelő állapotú, így feltételezhető volt, hogy nem vadember használta, ezért a kontakthiba állt az első helyen, mikor megvettem. Bejött.

Nade hogyan lehet ezt kideríteni? Méréssel komám, műszerrel való méréssel.
Ehhez pedig szét kell szedni. Na jó, (még)nem kellene szétszedni, de akaroooom!!!

 A dobozka csavarjait kihajtjuk alulról és oldalról
majd a burkolat földelését lekapjuk és kész is a szétszedés.
hegesztőtrafó
 A trafó szép állapotban van, az egész egység amúgy elég kultúrált. Problémaként említeném az alulméretezett gépházat. A havi fizetésedet rá merném tenni, hogy ez így a ventilátor ellenére is (túlzottan) melegszik, és folyamatos munkára alkalmatan. Nem is beszélve arról, hogy a venti fúj, nem pedig szív. Attól persze jobb, mintha nem is lenne, viszont az elszívás jobb mint a befújás. Azért jobb, mert ha elszívjuk a levegőt, az egész miskulancia egyenletesen hűl és minimális a turbulencia. Ha fújjuk a levegőt, logikusan ahová fújsz, ott jobban hűl, valamint jelentős a turbulencia is. 

Rég láttam ilyet: van benne kapcsrajz. Amikor a szauruszok még szabadon mászkáltak, ez alap dolog volt, ma már csak elvétve látni- na, nem mintha segítene, ha a tablet belsejében lenne egy ilyen :>
 Úgy tűnik, hogy nem sikerült túl jól ez a fotó...
 ...éés ez sem. De legalább megpróbáltam XD

Mérések :)

mérés
Először mérjünk egy nyugalmi áramfelvételt. Ja igen, azt elfelejtettem, hogy ne nyúlj bele semmilyen elektromos dologba, ha be van dugva. Nem jó érzés, ha lebírkóz a 230 Volt!
 A mérés: Kihúzod a dugvillát, a lakatfogót rácsippented valamelyik (kék vagy barna vagy fekete, de semmiképp sem a zöld sárga cirmos) kábelre, a műszer tekerentyűjét hullámvonalas A állásba tekered a legnagyobb értékre (váltóáram), bedugod a dugvillát, bekapcsolod a gépet és leolvasod a mért adatot a műszerről. Ezután áramtalanítod a gépet, mielőtt bármit buzerálnál. Jó mérést!
 A mért adat a készülék nyugalmi avagy üresjárati áramfelvétele amperben (tehát, hogy mennyi ampert eszik meg a hálózatról terheletlenül). Ez csak azért édekes, mert ha nincs, akkor nem jut kraft a trafóhoz. Namost ha neked nincs lakatfogód, akkor ezt nem fogod megmérni, mert macerás. Áramot ugye sorban, helyesebben (fogyasztóval) sorosan mérünk, ezért nem is szívesen mérjük, hacsak nem nagyon fontos. Szóval ha nem méred, akkor elégedj meg azzal, ha bekapcsolásra búg a transzformátor :)

Majd egyszer írok egy bejegyzést a multiméter(ek) használatáról, mert amilyen sokaknak van, olyan kevesen tudják őket használni :D  Közben megírtam! Katt IDE!

Adok egy tanácsot: Ha elektromos cuccot berhelsz, -pláne, ha nem egymagad vagy- vágd zsebre a villásdugóját!
multiméter
Itt egy másik mérési összeállítás, amivel az üresjárati feszültséget lehet mérni a szekunder oldalon. 

Ez egy sima, mezei ívhegesztő gép, tehát főalkatrészként transzformátor található benne és váltakozó feszültséget (és áramot) ad. Az inverteres hegesztőtől annyiban különbözik, hogy nem az. Abban is van trafó, de egyrészt pici- ehhez képest-, másrészt az egyenfeszt szolgáltat a hegesztőembernek az istenek akaratából. A transzformátornak egyébként a hálózati (230V) oldalát (tekecsét) nevezzük primernek, a másik(ak)at pedig szekundernek. Engedtessék meg, hogy most ne okítsalak ki a működéséről, mert egyrészt a bejegyzés szempontjából nem lényeges, másrészt meg csak. (Ha mindenáron szeretnéd, hogy én magyarázzam el, kérj meg, és megfontolom :D )



Szóval a mérés: Gépezet áramtalanítva, multiszörny tekerentyűjét a hullámvonalas V állásba tekered 200 vagy a fölötti értékre (váltakozó feszültség mérése 200 Voltos méréshatárral). Egyik mérőzsinórt a testkábelhez, másik mérőzsinórt az elektródafogóhoz rögzíted, majd áram alá helyezed a hegesztőt, bekapcsolod, és leolvasod a mért értéket. Jó mérést!

árammérés


Az üresjárati feszültség kb 40-60 volt kell legyen egy ilyen gépnél, tehát nem élet és veszély. A hegesztőknél a viszonylag nagy (hegesztő)áram - 50 amper és ettől felfelé, géptől függően- ami veszélyes, viszont ez nem mehet rajtad keresztül, hacsak nem nyalogatod egyszerre a testcsipeszt meg a hegesztőelektródát. Ha megteszed, minimum pösze leszel, és akkor még szerencséd volt :D
A képen látszik, hogy 0.2 V (200 millivolt) a fesz. Ez nemhogy kevés, ez semmi. Namost ez vagy azt jelenti, hogy gond van a trafó szekunder tekercsével, vagy azt, hogy gond van a tekercs után, méghozzá a kábelekkel.

Ebben a gépben van egyébként hőkioldó -hővédelem-, ami egyfelől jó, másfelől potenciális hibaforrás. Ez viszont a hálózati oldalon ügyködik, és mint már tudjuk- vagy azért, mert megmértük a nyugalmi áramot, vagy azért, mert búg a trafó bekapcsoláskor- az rendben van.
 Ha netalántán a hőkioldónál lenne a gond, a gépet áramtalanítva, multimétert csipogásra vagy ellenállás mérésre állítva kideríthető, hogy vezet vagy sem. Környezeti hőmérsékleten a JÓ hőkioldó ellenállása közel nulla, vagy csipog a multiméter.
 A hőkioldó feladata egyébként, hogy egy meghatározott hőmérsékletnél -itt 70°C- bontsa az áramkört a hálózati oldalon, miáltal megvédi a készüléket az elolvadástól.
 Még egy gondolat róla: Jó, hogy van, de azért nagyon ne bízz benne. Némely képen látszik a trafó oldalán az a fehér szögletes valami, na, az a hőkioldó. Ha belegondolsz, hogy mekkora hőmérsékletkülönbség lehet a trafó külseje és belseje között, megérted, miért ne bízz benne. 
Még egy tanács: Ha hosszabbítót használsz, tekerd le- ha lehet mindig, ha lusta vagy, akkor legalább hegesztéskor. Tudom, hogy ez úri flancnak tűnik, de nem az, és ezt most meg is magyarázom. Ne tekergess az egereddel, végigolvasod, ha belegebedsz is, mert különben hülye maradsz!

Ha vagy olyan elvetemült, hogy nem tekered le a hosszabbítót, az tekercsként (induktivitás) viselkedik az áramkörben. A tekercsen, -mint tudjuk elvtársak- a feszültség 'siet' az áramhoz képest. Ez azt jelenti, hogy az áramkör 'végén', ahol a fogyasztó van, hamarabb lesz fesz (volt), mint áram (amper). Ez nem minden esetben okoz érezhető problémát, de - mivel már tudod, hogy most nekünk az áram a fontos- hegesztéskor igen. Ha késik az áram, sokkalta nehezebb ívet fogni és tartani azt, valamint a pálca hajlamos lesz letapadni. Ha pedig a pálca letapad, akkor -a zárlat hatására- hirtelen és drasztikusan elkezd nőni az 'amper'. Ha drasztikusan és hirtelen elkezd nőni az áramerősség, az hőmegfutást okoz a transzformátorban. Jó estben a hőkioldó kiold, de mivel - ahogy már említettem- drasztikus és gyors a dolog, könnyen a tarfó elhalálozását (leégését) okozhatja. Ezért kell letekerni azt a kib*-+*-ott hosszabbítót.
Szóval: ezek után, ha tudod mi a jó, aképp cselekedj!

Már tudjuk, hogy a hálózati oldal jó, így tovább vizsgálódunk a szekunder oldalon. 

Akár a kábleket, akár a tekercset akarjuk megmérni, mindenképpen hozzájuk kell férnünk. Ehhez el kell távolítani a szigetelést,
valamint a kábelek tehermentesítő- rögzítő műanyag bigyóit is.
Ezeket. Csavarozva vannak!

Ha megvagyunk, a kábeleket betoljuk a házba,
hegesztőkábel

és a szigetelést megbontjuk. Mint az talán látható, a munkakábel sodrott és réz, a trafó tekercse tömör és alumínium, és ezek alu hüvellyel vannak egymáshoz rögzítve. (Merem feltételezni, hogy a hüvely belül ólmozott vagy spéci bevonatos/pasztázott gyárilag, ugyanis Cu és Al áramvezetőket simán összekötni sarlatánság).

Akkor most mérünk egyet- kettőt :) Jó mérést!
Vizsgáljuk meg a kábelek folytonosságát (szakadásvizsgálat). Ez kivitelezhető a multiméter csipogójával, vagy sima ellenállásméréssel. A csipogtatás amúgy ellenállásmérés, a különbség, hogy kb 200 Ω alatt csipog a mérce, felette nem. Fent az egyik kábel mérése látható- multiméter csipogósra (vagy 200 Ohm-os méréshatárral ellenálás mérésre) állítva, az egyik mérőfej az elektródafogóhoz, másik pedig az összekötő hüvelyhez kapcsolódik. Ez a kábel jó, mert mérhető és pici -fél Ω- az ellenállása.

Itt a testkábel mérése, ez kérem nem folytonos! Az ellenállása nem mérhető- legalábbis multiméterrel. Érdekességképp megemlítem, hogy az emberi test ellenállása például kb 200 Ohm és 3000 Ohm közötti, száraz faanyag fajlagos ellenállása pedig petaΩ vagy exaΩ nagyságrendű. (Na, megint belefutottam egy olyan dologba, amiről felesleges beszélni, de most töröljem ki? Szóval egy egység ezerszerese kilo, milliószorosa Mega, de a franc fog körmölni, itt egy táblázat a prefixumokról:
 lefelé meg: milli, mikro, nano, piko, femto, atto- mert attól kisebb már nincs XD )

Egyégbként 0 és 100 Ohm között folytonosnak tekinthető egy kábel. Majd' elfelejtettem: Szakadásvizsgálatkor /ellenállás mérésekor NEM helyezzük áram alá a mért készüléket! Jó mérést!
szakadásvizsgálat

Ha nagyon akarod, rámérhetsz a szekunder tekercsre is, de ez jelen esetben talán felesleges. 
A mérési összeállítás  lent látható :) Jó mérést! 

Javítás


 Tehát, már tudjuk, hogy a testkábel beteges hajlamú. Csak az a kérdés, hogy melyik vége a rossz :)

Mivel a testcsipeszt mindenképp ki akartam cserélni, itt kezdtem. A gond is ezen a végen volt,


 ahogy láthatod is. Érdkes :>
javítás házilag
 A csere amúgy inkább esztétikai szükség. Nem szép dolog a csipeszen próbálgatni a hegesztést! Ejnye- bejnye!
Tapasztalatból mondom: az olcsón kapható bikakábelek bikázásra nemigen jók, ellenben a csipeszek, amik rajtuk vannak, azok prímák!
Ebben valakik már laktak, jellemzően lakbér nuku, a szemetüket meg itt hagyták :D
javítás házilag
 A csipeszbe a kábelt blankolás után nem így,
 hanem így kell belefogatni, tehát a karmos rész a szigetelésre szorul tehermentesítés gyanánt. Precíz szakik be is ónozhatják a csupasz kábelt, (részben) megelőzve ezzel az oxidációt. A csipeszen lévő szigetelést a rögzítés előtt húzd rá a kábelre, ha nem akarsz plusz munkát :D
 Ha megvagy, "mérj egy folytonosságot"! Jó mérést!
 Kíváncsiságból meglestem az elektródafogó belsejét is. Amint túltettem magam a komolytalan méreten, már egészen prímának tűnt :D

Ez a drót eléggé megtörtnek látszott a gépház rögzítőjénél, így ott is reparáltam, biztos ami biztos alapon. Azt nem mondtam, hogy az ilyen törések jellemzően ott jelennek meg, ahol a kábelek hajlítgatva vannak, és javításuk többnyire egyszerű. Csak levágunk 5 - 10 centis darabot és újra bekötjük. Ámde, az újra bekötés néha nem csak játék és mese! Hallottál már a gonoszról, a csúf, szűk kábelhüvelyről?


Ami eddig csak munkának tűnt, problémává avanzsált :)
Lázas morfondír és kutakodás vette kezdetét, hogy mi a pék filéjével helyettesíthetném ezt az alkatrészt?
Esetleg bicikli kitámasztóból fűrészeljek egy databot?

Vagy csalafintán csenjek valahonnan egy rövidke vitrázs rudat? XD
Nem flacolunk, sorkapocs és kész. Van itthon, de ha nem lenne, kapható is. Mondjuk nagy kandúr kell hozzá, ekkora :
javítás házilag
Kérdezhetnéd, miféle elvetemült vagyok, hogy ekkora sorkapcsot tartok talonban. Elmondanám, hogy a barkács megoldásokat gyakorta az alkalom szüli, mint a vérbajt, és, ha valaki megtapasztalta már, hogy mily szörnyű, mikor egy kis vacak bizgere hiányzik, és őmiatta munkát félbeszakajtva, benzint elpazarolva boltba kell sietni...akkor az önjelölt mester nem egy darab kis vacak bizgerét vesz, hanem bölcs előrelátással mindjárt tízet :D De, mivel nem kérdezted, így nem mondom XD
 Sorkapocs belsejét kikapva- ha kihajtod a csavarokat, kijön a bele- mehet a kábelre, majd szigetelés és kész.
 Ha esetleg nincs ekkora zsugorcsöved, akkor nem kell levenni a csokiról a szigetelést.
Ezek után javaslom mérj egyet - Jó mérést! - öszeszerelés előtt, így e :
multiméter
Amennyiben jó értéket kapsz- csipog a mérce, vagy pici az ellenállás- akkor lehet összerakni a gépet :)
Összerakás után lehet teszelni, vagy mérni esetleg egy üresjárari feszültséget :) Sőt, ha rendelkezel lakatfogóval, megmérheted a hegesztőáramot is! Bónuszként megmutatom, hogyan:

Bónusz és búcsúzás

lakatfogó
hegesztőáram mérése
Ez a mérés komoly szakértelmet és szerszámozottságot igényel. Ahogy már említettem, kell hozzá lakatfogó. Kell továbbá egy működő hegesztőgép, valamint két képzett szakember. Az egyik szakembernek tudnia kell hegeszteni, a másiknak pedig olvasni, ugyanis a hegesztőáramot hegesztés közben lehet csak mérni.

Tulajdonképpen ennyi :) Jó mérést!
Multiméterről bővebben itt olvashatsz!

Ha kérdésed van, írd meg, ha tetszett az iromány, gyümölcsfa csemetét és csípős szárazkolbászt az öltözőmbe lehet hozni :) 


Tartalomjegyzék