2018. október 28., vasárnap

Égésbiztosító ellenőrzés hirtelen felindulásból

Felebaráti szeretetből létrejött, alkalom szülte bejegyzés- pont, mint a vérbaj...


Kezdeném azzal, hogy én ellene vagyok az értelmetlen fejlesztésnek. Nemrég megújult a Gmail, és bátran mondhatom, hogy rosszabb, mint valaha- legalábbis nekem. Ezzel szemben viszont, a nyüveteg Blogger 'alkalmazás' még mindig nem jutott el odáig, hogy képet lehessen csatolni hozzászóláshoz, pedig ennek volna értelme- már persze, ha valaki ilyen rétgérdeklődésre számot tartó, nem eléggé ismert, segítő szándékú 'blogot' csinál, mint én, nem pedig arról ír, hogy nő a seggén a szőr...

Épp most történt, hogy - persze mikor ezt olvasod, akkor már a távoli múltról beszélek :)-  kérdés merült fel egy pb gázos nfrasugárzóval kapcsolatban. Élve a gyanúval, az égésbiztosító hibájára gondoltam, ugyanis a készülék bekapcsol, majd 30-40 mp után kattanással leáll. A kattanást az égésbiztosító mágnesszelep része- más néven thermo-, vagy termomágnes okozza, mikor kikapcsol.

Az égésbiztosító két része


Mi, mint emberiség, helyesebben az emberiség - mert én nem- szeretünk túlbonyolítani mindent. Így aztán a thermoelektromos égésbiztosító is két részből áll: Egyrészt a szonda, amit termoelemként vagy hőelemként ismerhetsz , 

 amint a képen látod, van egy hoszabb, csúcsos része- ez megy a tűzhöz, és melegszik- valamint egy rövidebb, gombócos vége csavarral- ez megy a gázcsaphoz, illetve a lentebb látható thermomágneshez. A két vég között vörösréz cső található, ami érzéssel hajlítható, de óvatosan kell vele bánni.


Ez pedig a termomágnes, ehhez kapcsolódik közvetlenül a thermoelem, mégpedig a menetes részéhez. Megjegyzem, más csatlakozás is létezik, nem csak csavarkötésű.

A gyakorlatban ez így áll össze:


 Az egység működésére a következő definíció alapján lehet következtetni:

Termoelemnek nevezzük azt a két különböző vezető (pl. fém) anyag kapcsolatával keletkező eszközt, amelynél a két kivezetés kontakt-potenciál különbségét a hőmérséklet változása idézi elő.

Szeretem a fizikusokat, de jobb volna, ha olyan definíciókat alkotnának, amiket fel is tud fogni az átlag honpolgár agya.... 


A lényeg, hogy a termooelem elejétől a végéig két különböző fémből áll, melyek a szonda végén össze vannak kötve, a menetes végén meg nincsenek- egszerűen magyarázva. Mikor a szondát melegítjük, a másik végén lévő két fém között feszültség 'keletkezik', ami a termomágnest működteti, ami pedig kinyitja a szelepet a gázcsapban. Magyarán, ha meleget érez a szonda- ég a tűz, fűt a betét- akkor áramlik a gáz az égőhöz. Ha kialszik az égő- például kifut a leves és eloltja a tüzet, vagy elhasználja a helyiség oxigénjét a Siesta- akkor kihűl a szonda, és a termomágnes zárja a szelepet. Így véd téged, illetve a az életed. A képen megfigyelhető, hogy begyújtáskor, mikor benyomjuk a gombot a készüléken, mi magunk nyitjuk ki a szelepet, és míg felmelegszik a szondánk, addig nyomva is kell tartani.


Amikor az egység valamelyik része megmihálylik, legegyszerűbb cserélni, amennyiben cserélhető. Termoelem és termomágnes is kapható, de hogy melyik a rossz, illetve, hogy az égésbiztosító- e a hibaforrás annak eldöntéséhez kívánok most kis segítséget nyújtani, bár kicsit csalok...


Termoelem vizsgálata



Nos, ehhez kell a kétséges működésű termoelem, egy öngyújtó és egy multiméter krokodilcsipeszes mérővezetékkel, vagy két segítő kéz- lehetőleg olyan, mint a majomé, akinek a többi ujjával szembefordítható hüvelykujja van- szóval az asztalos komád nem biztos, hogy jó lesz XD. 


 Én egy befogószerszámot használok a képeken. Ha van ilyened, az jó, ha nincs, nyiss gyémántbányát és ruházz be egyre! Szóval a termoelem menetes- gombócos végénél a multiméter egyik mérővezetékét a rézcsőhöz kapcsoljuk, 

 A másikat pedig a gobóchoz. Arra figyelj, hogy a gombóchoz kapcsolt rész ne érjem a rézhez, mert meghiusítja a mérést! 

 A multimétered állítsd 200 mV fokozatba!

 Majd egy öngyújtó lángjával kezdd el melegíteni a szondát. Ekkor (ha a méréssi összeállíás jó és a termoelem működőképes) elkezd emelkedni a feszültség, és ez a multiméteren látható. Most jön az amiben csalok: nem tudom, hogy pontosan mekkora feszültségnek kell megjelennie, illetve, hogy kölünböző termoelemek mennyire képesek. Azt tudom, hogy elvileg 20 mV az már elég kell, hogy legyen, illetve azt is tudom, hogy ha ezt nem éri el, vagy semennyit nem mérsz, akkor biztosan rossznak nyilvánítható a hőelem. (Azt meg adatlapról tudom, hogy a Fég C és SC típusjelű készülékeiben a termoelem feszültsége 30-35 mV)- szerintem ez már segítség, de legalábbis több információ, mint amivel eddig rendelkeztél. Persze lehetsz te okosabb és tapasztaltabb is, mint én, ebben az esetben elmehetsz a pi..., bocsánat, megkérlek, hogy hozzászólásoddal javíts engem ki, illetve gyarapítsd az itt lévő, közepesen hasznos információanyagot. Köszönöm!

Na, látod, hogy emelkedik a feszkó? :) Megmondtam, igaz. 

Ha  a termoelem jónak tűnik, lehetőséged lehet megvizsgálni a termomágnest is, amennyiben az kiszerelhető a gázcsapból. Ha kiszerelhető, akkor pl  hollandi tartja, és valahgy úgy fog kinézni, mint a fenti képen.
Ezt  megmutatni net tudom, mert nincs ilyenem itthon- pedig annyi mindenem van, hogy lekarmolnád magad, ha tudnád, például van ilyenem: 


Irigy vagy, mi ? XD

Szóval, ha kiszerelhető a termomágnes, akkor ezzel összekapcsolod a termoelemed, és azt melegítve megfigyeled, hogy működik-é az egység. Ne felejtsd el  először benyomni a szelep részt, miokr melegíted, mert behúzni nem, csak megtartani tudja a mágnes.

Ha valamelyik, vagy akár mindkettő gyanúsan viselkedik, cseréld ki őket, és összerakás után ellenőrizd a szivárgásmentességet- ha burzsuj vagy, akkor szivárgásjelző sprével, ha proli, akkor szappanos vízzel :D 


Remélem segítettem, hasznos munkát és jó melegedést kívánok!  

 

Bejegyzés a multiméter használatáról

 

Tartalomjegyzék

2018. október 23., kedd

Készítsünk Ouija táblát !

(: HALLOWEEN KÜLÖNKIADÁS :)

Függetlenül attól, hogy valaki hogyan viszonyul az élethez és a halálhoz, az elmúlás nem kifejezetten sorolható a pozitív élettapasztalatok közé- főleg ugye azoknak, akik elvesztenek valamit vagy valakit. Persze, ha tudnád, hogy honnan jöttél, hova tartasz, és minek vagy itt, sokkal egyszerűbb lenne:)
Mivel én szeretek az élet naposabb oldalával foglalkozni, mindig is igen szimpatikusnak tartottam a Halloween- t, ezért most kicsit promótálom :) Na nemn azért, mert meg kéne ünnepelni, csak példaértékűnek tartom.

Sokan nem szeretik különféle okokból, mondják, hogy nem magyar ünnep- ami egyszerűen blődség- vagy, hogy nem keresztény, ami meg egyszerűen kit érdekel. Akárki mondhat bármit, de attól, hogy nálunk egyelőre a keresztények vannak többségben, a magyar nép eredetileg nem keresztény, csak sajnos nem alakult szerencsésen a történelmünk...

Ha többet akarnál tudni a Halloweenről- már azon kívül, hogy Október 31- én, illetve ennek éjszakáján tartják-, akkor olvass utána a Wikin!

A továbbiakban a OUIJA (ejtsd: vidzsa vagy vija) tábláról lesz szó, mert ugye, ez szerepel a címben, ezért jöttél. Ha nem ezért jöttél, nézz körül a tartalomjegyzékben, biztos találsz valamit, ami érdekel, de ha mégsem, küldj egy mailt, hogy mi érdekel, mert engem érdekel, és lehet, hogy írok róla :)

Szóval, OUIJA.


Nagy levegő, mert mélyre megyünk. Ez egy olyan eszköz, amivel szellemekkel lehet beszéni. Most kb az olvasók fele hülyének néz, de ez cseppet sem hat meg. Attól függetlenül, hogy miben hiszel, léteznek szellemek, illetve olyan entitások, akiket mi tudatlanságunkban szellemeknek nevezünk. Azért merem ezt teljes bizonyossággal kijelenteni, mert én személy szerint végeztem aktív szellemgyógyászat tanfolyamot, aminek a II. fokozatánál az ember beavatás során "kap" egy szellemi segítőt a gyógyításhoz, magyarul tapasztaltam. (Ha valaki zsigerből elutasítja az "alternatív" gyógyítást, az a saját döntése, mindenesetre kívánom mindenkinek azt a szabadságot, hogy meg tudja magát vagy bárkit gyógyítani orvosok nélkül. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kellenek orvosok, vagy gyógyszerek. Az orvos életet tud menteni, a gyógyszer pedig megkönnyíti a betegség átvészelését, csak mi mindig mindent túlzásba viszünk...)
Mivel az ember azt látja amit hisz, így ha te nem szeretnéd elfogadni a szellemvilág létezését, akkor a tábla működését nyugodtan tudd be ideomotoros tevékenységnek, a lényegen nem változtat.

Amennyiben egyik megközelítés sem kedvedrevaló, ez a bejegyzés nem neked szól, sajnálom.

A szellemvilágot (elég hülye szó ez egy másik dimenzióra) valahogy úgy tudnám magyarázni- persze nem olyan, csak egy hasonlat- mint a miénket azzal az érdekességgel, hogy elválaszt minket egy detektívüveg. Ez az a fajta üveg, ami az egyik oldalról tükörnek látszik, a másik oldalról nézve viszont átlátszó- láthatsz ilyeneket bűnügyi filmekben, kihallgatáskor. Namost feltevésem szerint mi vagyunk a tükör oldalon- ahonnan nem lehet átlátni- a 'szellemek' meg a másikon. Elég logikusnak tűnik, hogy ha mi nem megyünk oda a tükörhöz, ők sem jönnek oda, így nem lesz kommunikáció. Viszont, ha mi odamegyünk, és meghívunk valakit beszélgetni, akkor van esély rá- persze nem biztos-, hogy lesz kommunikáció. Ahhoz természetesen, hogy beszélgethessünk, kell valami eszköz- mellékesen megjegyzem, hogy Edison is dolgozott olyan szerkezeten, ami ezt a célt szolgálta. Mielőtt megkérdeznéd, minek az eszköz, válaszolok rá.
Ez két külön tér, attól, hogy nem látjuk a szellemeket, sőt  gyakorta többnek, okosabbnak gondoljuk, még nem mindenhatóak. Kb úgy képzeld ezt el, mintha te lenn lennél a földszinten, én pedig felmennék a huszadik emeletre. Sokkal messzebb látok, de nem látok mindent... Mindkét világnak megvannak a saját törvényei, amik alapján működnek. Gondolj csak bele, ha beszélgetni akarsz valakivel Haitin, egyrészt beszélned kell a nyelvét, másrészt meg kell minimum egy telefon- már, ha nem mész el személyesen hozzá XD

Az eszköz, mit itt most mutatok egy Ouija tábla. Ezt nevezik beszélő táblának, szellemtáblának, de a boszorkánytábla is használatos kifejezés. Amerikában nagy hagyománya van, régen játékként is árulták:





 ééés természetesen szabadalmaztatva is van :)
 


Amint ezekből kitűnhet, nem veszik- vették- túl komolyan a dolgot. Ez egyfelől jó, másfelől meg nem annyira. 
Ha rákeresel a táblára, találsz pár nem túl pozitív véleményt is róla, például, hogy ezt vagy azt "tette", meg ilyenek. Amint azt már írtam, az ember azt látja- tapasztalja- amit hisz. Épp ezért a bejegyzés végén található használati utasítást javaslom tartsd be, és nem lesz gondod a táblával. Igazság szerint nem gondolom, hogy bármi félnivalója lenne bárkinek a szellemviágtól, aki tiszta és jó szándékkal akar kapcsolatot létesíteni, és egyébként is baromság olyasmitől félni, amit nem is ismerünk. Persze, le lehet játszani az élet nevű játékot a jobb félni mint megijedni elv alapján is, csak ebben az esetben értelmet nyer a kérdés: 

Van-e élet a halál előtt?


 A tábla, illetve eszköz két részből áll a használóin kívül: 

Egyrészt egy tábla, praktikusan fa, sőt koporsófa :D
Másrészt egy 'mutató' , amit Planchette (ejtsd: Plansett vagy Plansé)- nek nevezünk. 
Röviden: a tábla használói a Planchette re helyezik a kezüket, kérdéseket tesznek fel szóban egy 'szellemnek', aki jóesetben a megfelelő betűkre irányítja a mutatót, és így lehet beszélgetni.

Na, ha még vagy már érdekel a dolog, akkor mutatom a csínját! 
 

Táblakészítés


Amint említettem, a táblához fát javaslok. A bemutatott préselt faanyag nem praktikus választás- az igazsághoz hozzátartozik, hogy én ezt nem használatra készítettem, hanem bemutatásra, ugyanis egyrészt nekem van egy rendes fából készült darabom, és nem kell kettő, másrészt nem vagyok olyan modern, hogy csak a pofázzak a vakvilágba, ezért megcsináltam a táblát abból, ami itthon volt :)

Ami szerintem praktikus, az valamilyen  táblásított, legalább két A4-es lap nagyságú faanyag. Természetesen a választás egyéni ízlés és büdzsé kérdése, illetve a választott mintázási technika függvénye is. Hozzáteszem, hogy a vén cigány még nyűtt vonoján is húzza gondjait a résznek, szóval akár farostlemezből vagy kartonpapírból is készítheted a táblád, szabadságodban áll választani. Egy tanácsot adnék csak: Legyen sima a felülete, mert mozgatnod kell majd rajta a Planchette t. Jelzem, hogy Ápiszban A3 méretű rétegelt lemez rajztáblát kb egy ezresért lehet kapni. Ez tökéletesen megfelel mind filccel, mind festéssel való mintázáshoz, és égetni is lehet.

Én stencilezett, illetve festett táblát mutatok. A festés előnye, hogy gyorsan elkészül, a stencil előnye, hogy szép és egységes, valamit kopás esetén könnyen felújítható lesz a minta. A festés hátránya, hogy idővel kopni fog, ha használod. Jó választás az égetés- pirográfia- viszont ez feltételezi egy égető- pirográf- vagy legalább egy minimum 30wattos forrasztópáka, valamint valódi faanyag, esetleg rétegelt lemez használatát. Az általam tervezett minta a következő: 

Szellemidézés

Ezt kifejezetten azért készítettem, hogy közreadjam. Bárki nyugodtan használja, másolja, ha jó a szándéka! (persze annak örülnék, ha a forrás megjelenne :) )
A mintát stencilnek szántam, a kép és a betűk mind kivághatók, persze csak annyit kell kivágnod, amennyit akarsz, illetve lecserélheted a képet, ha úgy tetszik, vagy tehetsz rá plusz szavakat- például a talán illetve az üdv/ hello szó hasznos lehet. Ha másfajtát szeretnél, keress rá a tábla nevére a neten, rengetegfélét fogsz találni, de természetesen szabad kézzel is tervezhetsz, és akár filctollal is dekorálhatsz, a döntés a tied.

Ha eldöntötted, hogy ezt csinálod, ki kell nyomtatnod a képet. Amint említettem, legalább két A4 lap nagyságú legyen (ez az A3), de az sem baj, ha 4 (ez meg az A2). Ettől nagyobbat viszont felesleges csinálni. 
A4 méret



 A stencilezésről már írtam bejegyzést, ha nem ismered a technikát, olvass bele
Amennyiben csak a mintát akarod használni, pl arra, hogy indigóval átmásold a fára, akkor sima nyomtatópaír is megfelel. Ha stencilt csinálsz, használj rajzlapot!

Boszorkánytábla
 A fél minta kinyomva. Nyomtatáshoz javaslom a Paint-et. Nem röhög, remek program! Az oldalbeállításnál könnyen beállítható, mennyi oldalra, milyen margóval akarod elosztani a képet nyomtatáskor.



 Printelés után jöhet a kivágás. Nekem a két oldal kivágása kb két óra volt.

ouija tábla készítés otthon
 És amint látod, hiába tettem bele a szívemet, az öreg nyomtató megviccelt. Nem bántom, mert ez még legalább nyomtat.

ouija tábla készítés házilag
 Na, körbevágtam, fasza lett :) Annyit még elárulok, hogy azok a betűk, és a kép, amik épp középre kerülnek  csak a mértere vágás és celluxszal való összeregasztás után kivágandóak! 

 Nekem még anyagot is kellett szabnom, pedig egy csontom sem kívánta...

Ouija tábla házilag
 Festékszórás előtt csiszold és portalanítsd az anyagot, majd maszkolószalaggal és bármi egyébbel rögzítsd  reá a képet. Ha valahol nem fekszik fel, ott alá fogsz fújni. Ez persze nem baj, csak lehet, hogy nem akarod...bár ugye a hibáink tesznek azzá, amik vagyunk-míg ki nem javítjuk őket...

 A festőszalagot így kell eltávolítani.

Ouija tábla használata
 És kész a tábla. Matt fekete festék, szerintem jól mutat. Ha megnézed a fa törzsét, meg a nullát, na ott aláfújtam kicsit, de szándékosan, hogy ne legyen tökéletes XD

 

Planchette készítése


 Ahogy egy zár nem működik kulcs nélkül, vagy egy telefon sim kártya nélkül, úgy a táblánk sem használható a mutatója nélkül. A planchette egy automata íráshoz használt eszköz átalakításából született lukas fadarab. 

Eredeti Planchette

Egyik oladal a táblával érintkeik, másik a kezeddel, és az ideomotoros tevékenység vagy szellemi beavatkozás hatására a tábla megfelelő betűjéhez mozdul, amit a lukon keresztül olvasunk le. 

Méretét a táblánkon található betűk nagysága határozza meg, ugyanis azokhoz mérjük a lukat, amin keresztül látjuk őket. Megjegyzem, az eszközt nem feltétlenül kell elkészítenünk, csak ajánlott. Használható helyette pohár vagy csésze, amit persze másra ne használj!

 Érdemes minél könnyebbre készíteni, így én 3-5 mm-es rétegelt lemezt, vagy ilyen vastagságú faanyagot javaslok. Nagyon fontos, hogy a táblával érintkező oldala teljesen sima legyen, a kezeddel érintkező oldalán viszont praktikus, ha nem csúszik le róla a kezed...

 Elkészítését a középső- a felső ábrán feketével jelölt- luk kifúrásával kezdjük. Ha van Forstner fúród, ez egy egyszerű művelet, csak arra figyelj, hogy két oldalról fúrj, különben alul szakadhat az anyag. Ha nincs ilyen fúrófejed, akkor furkáld körbe a felrajzlolt kört majd szakítsd egybe a lukakat és csiszold vagy reszeld szépre az anyagot. Nem feltétlenül szükséges, hogy a luk pontos kör legyen :)

 
ouija tábla házilag
 Ha kész a karika, rjazold fel a Planchette formáját és vágd körbe. Ehhez praktikus a lombfűrész de használhatsz bármit, amid van. Mondjuk vajkéssel lassan fogsz haladni, kolbásszal meg sehogy...
 Ha kész, a széleit csiszold simára és életlenre!

halloween szellemidézés
 Ilyen készen

 Egy rögtönzött égetővel raktam rá mintát, csak, hogy ilyet is láss :) Amint látod is, elől cekász, sorkapocs, a tollban és mellette vezeték, amit nem látsz, az pedig az, hogy ez egy méretes trafóhoz kapcsolódik. 

És így lehet vele mintázni

Viszont, ha van legalább harminc wattos forrasztópákád, azzal is égethetsz.

Ouija házilag

halloween
Akármit vagy bármit , az enyém most ilyen lett. Promó :D

Ha készen állsz, akkor itt van pár 'szabály' , amit javallott betartani

A OUIJA tábla használata és szabályai

Ouija tábla, halloween


Mivel világunk ismert és ismeretlen törvényszerűségek alapján működik, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mindenkor, akaratunktól függetlenül az adott lelkiállapotunknak megfelelő tapasztalatokat vonzzuk magunkhoz. Ez tény és emiatt nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmeg arra, hogy: 

  • NE használd a táblát, ha
beteg , depressziós, lehangolt, dühös vagy bánatos, illetve fáradt vagy. Ilyenkor menj és sétálj egyet a természetben, vagy relaxálj, meditálj inkább. 
  • Akkor se használda táblát, ha félsz tőle, vagy rossz tapasztatoktól tartasz vele kapcsolatban. Ez egy lehetőség, mint például a hullámvasút. Nem való mindenkinek! 
  • Ne használd a táblát rossz szándékkal, és ne kérd, hogy ártson valakinek! 
  • Ne engedd, hogya tábla irányítson, és zárd le a beszélgetést, ha eldurvulna, vagy túlságosan személyessé válna ! 
  • Soha Ne kérj fizikai bizonyítékot a táblától, illetve a kapcsolat valódiságáról!
  • Mindig zárd le a 'szeánszot' szóban, és a Plachette Viszlát feliratra mozgatásával egyaránt! 
  • Sose hagyd a Planchette-t a táblán, ha nem használod! 
 Ezek szabályok, amiket tarts be a saját érdekedben!



Vannak viszont javaslataim is: 

Ne kérdezz olyat, amit nem kell tudnod! Teljesen felesleges megkérdezni, mikor fogsz meghalni. HA úgy véled, befolyásolná az életedet ha tudnád, meddig fog tartani, akkor javaslom, 
élj egy kicsit magabiztosabban :)
Ne vedd készpénznek azt, amit a tábla mond, és ne alapozd rá a döntéseidet! Sose tudni, kivel beszélsz ...
Ne akard kikényszeríteni a választ és ne ismételd magad! Ha valameyik kérdésedre nem kapsz választ, az is válasz. Ne tedd fel újra, mert lehet, hogy jobb, ha nem tudod! 
Vedd komolyan és beszélj tisztelettel a táblához, illetve a megidézett valakihez. Ez alapvető és elvárható minden kommunikáció során.
Ha nem egyedül használod, illetve van más is körülötted, lehetőleg ne legyen se negatív se szkeptikus, mert ez nehezíti a kapcsolatfelvételt. 

A táblát érdemes két embernek együtt- praktikusan nőnek és férfinek - használni. Könnyebben jön létre így kapcsolat, de természetesen egyedül is próbálkozhatsz, szerintem ez nem tilos. Sokhelyen javasolják, hogy a térdünkön tarsuk a táblát használat közben. Ha ez megoldható kényelmesen, akkor érdemes, ha nem, nyugodtan tehehtitek asztalra vagy székre. A 'szeánsz' előtt érdemes kicsit ráhangolódni a dologra, megnyugodni, átgondolni mit is akarunk, mit várunk a létrejövő kapcsolattól. Érdemes este használni, mert ilyenkor nyugodtabb, csendesebb minden, kevesebb a zavaró környezeti hatás, viszont ez nem jelenti azt, hogy horrorisztikus körülményeket kell teremteni a szobában :) 

A tábla használatát mindig üdvözléssel kezdd, és búcsúzással fejezd be, péda a használatra: 

Leültök ketten egymással szemben, térdetekre teszitek a táblát. Előzőleg elhatároztátok, hogy kapcsolatba léptek valakivel a táblán keresztül azért, hogy egy elveszett tárgyat, egy karórát megtaláljatok- igen, ilyet is lehet, miért ne? Mondtam, hogy a huszadikról messzebbre látni, nem? :)
A táblára helyezitek a Planchette-t, arra a kezeteket, és lassan elkezditek mozgatni köröket és/vagy nyolcasokat formálva a táblán, folyamatosan. Eközben gondolatban és szóban kinyilvánítjátok, mit is szeretnétek: Jó szándékkal kapcsolatot szeretnénk létesíteni, mert segítséget szeretnénk kapni, Kérünk, ha tudsz segíteni, tedd meg! Légy üdvözölve! 
Ezt egyszer- kétszer elmondjátok, és vártok, miközben mozgatjátok a mutatót. Ha van a közelben olyan 'szellemlény' aki segítene, az jelentkezni fog valahogyan. Vagy a naphoz, vagy valamelyik betűhöz fogja vezetni a mutatót, illetve elkezd kommunikálni. Ehhez több percre is lehet szükség, de az is előfordulhat, hogy nem sikerül. Kb tíz- tizenöt perc sikertelen próbálkozás után hagyjatok fel a használattal, vigyétek a mutatót a viszlát felirathoz és próbáljátok később. Amennyiben sikerül a kapcsolatfelvétel, kérdezzétek meg szóban, hajlandó- e segíteni. Ha az igenre 'húz' a Planchette, kérdezhettek, beszélgethettek. Elképzelhető, hogy a szavak nem helyesen, illetve a betűk nem sorrendben érkeznek. Ha nem biztos, kérjétek a pontosítást, vagy tegyetek fel eldöntendő kérdést- ez egyébként is jó, míg nem szereztek gyakorlatot. Ha befejeztétek, köszönjétek meg a segítséget, búcsúzzatok el és vigyétek a mutatót a Viszlát feliratra

Röviden ennyi a használat. Ha néhányszor nem sikerül működésbe hozni a táblát, attól még nem kell elcsüggedni, kinek- kinek több- kevesebb idő szükséges hozzá, és persze gyakorlattal egyre könnyebb lesz. 

Kívánok mindenkinek jó szórakozást a tábla elkészítéséhez, és pozitív, hasznos tapasztalatokat a használat során! 


szellemidézés


További spirituális 'jellegű' írások ITT



TartalomjegyzéK

2018. október 10., szerda

Mikrosütő javítás- erős túlzással :)

Mármint az a túlzás, hogy javítás, csak bizti meg izzó csere, de ha már itt vagy, nézd végig! 

Nos kérlek az úgy volt, hogy egyszer csak nem működött a mikró. Se világítás, se zúgás, se semmi.

Van ugye az a fajta hiba, aminek van előjele, például mikor megtörik egy elektromos gép kábele, de még működik. Ilyenkor általában odázni szokás a dolgot, mert ugye minek megjavítani azt, ami jó- persze, azért, mert ha nem javítod meg idejekorán, a hiba ( vagyis, hogy leáll a gép) a lehető legrosszabbkor fog előjönni, ezt borítékolhatom, mert tapasztaltam :)

Aztán van a gyakoribb, tegnap még jó volt típusú hiba. Ezt a legtöbb ember gyermeki rácsodálkozással szokta konstatálni, mivel :
- tegnap még használtam,
- a múltkor még működött
- eddig semmi baja nem volt, ...és hasonló blődségek.

Itt kérem most mindenkinek, akinek van értelme, elárulom: a hiba jelentkezni fog, és ezen nem kell meglepődni, természetes, és természetes volt már akkor is, amikor törődtek azzal, hogy tartós fogyasztási cikkeket gyártsanak, ma pedig egyenesen predesztinálható- sajnos.

Na de a lényeg, hogy most itt ez az alsókategóriás, szolid dizájnos, ugyanakkor remek ár-érték arányú és maximálisan használható mikrohullámú sütöde, ami tegnap még jó volt, és a múltkor még melegítettem vele mézet a baklavához :D



Bizony, Tescós :) Nem szégyen az! Komolyan, nálunk bevállt, látszik is rajta, hogy mennyit volt használva.  


Ide kérem fel van írva, hogy ne vegyük le ezt a fedelet. Hála a Napistennek, ezt nem is kell, mert ez a hátulja. Annyit elmondanék javítás előtt, hogy az elektromosságnak vannak veszélyei, és ránézésre a feszültségmentes és a feszültség alatt lévő alkatrészek egyformák, csak a fogásuk más. Javaslom tehát, hogy a készüléket áramtalanítsd, mielőtt megbontod a burkolatát!   


A burkolatot pedig az itt és a hátoldalon elhelyezett csavarok eltávolítása után lehet leemelni hátra felé és/vagy felfelé.


Őszntén meglepett a felmatricázott kapcsolási rajz. A régi elektroncsöves rádókban láttam ilyet utoljára, mindenesetre szimpatikus húzás a gyártó részéről, írtam is egy levelet nekik, amiben megköszöntem.
A rajzon megfigyelhető, hogy több biztosíték is található gépben. A biztosíték angolul  FUSE. (ökörség: lehet, hogy innen ered a fuser szavunk, valaki meglátta valahol, fuse error- biztosíték hiba- és majdnem megjegyezte...bocs)

 

Amiket én eddig láttam mikrókat, amiket láttam :D az mind hasonló felépítésű volt, legalábbis az elrendezés tekintetében.

 

Szóval biztosítékok: egy van a hálózati kábel környékén, ez egy átlagméretű üveg vagy kerámia bizti,

 

aztán van egy Thermal cutout nevezetű , ami hőkioldó, és bár tönkremehet, nem okoz 'se kép se hang' hibát - egyébként bizonyos hőfok elérésekor szétkapcsolja az áramkört, majd ha lehűlt, visszakapcsolja, ennyi a szerepe, őrző védő- ,


végül és utolsó sorban egy nagyfeszültségű, a rajzon SH- val jelölt biztosíték a nagyfesz trafó és a sztaniolpapír csomagolású pálca nélküli jégkrémre hajazó bivaly kondenzátor között - amivel egyébként vigyázz, ne nyalogasd, főleg a kontaktusainál, mert el tudja rontani a napodat...
Ott, a kondi mellett...

  

 ...benn a tokban.


A biztosítékok vizsgálata egyszerű, egy szakadásvizsgálóval, vagy multiméter szakadásvizsgálójával- csipogó-, eseleg ellenállásméréssel egyszerűen megállapítható kivett állapotban, hogy csipog- vezet, jó- vagy sem. Mégegyszer felhívom a figyelemdet az áramtalanításra, mielőtt szexelsz a géppel (b@szogatod).

Alapos vizsgálódás után kiderült, hogy most itt a nagyfeszültségű biztosíték a ludas. Ebben a gépben ez egy
5KV / 0,65A étékű nagyméretű üvegbiztosíték (talán mindegyikben ilyen van, de még nem láttam mindegyik mikrót). Ilyet lehet kapni, pár száz forint, plusz fél fizetés postaköltségre, és máris a tiéd.


Viszont ha esetleg nem tudnál várni egy hetet a postásra, akkor beletehetsz másmilyet is, saját felelősségre. Bevallom, hogy jópár év telt el a biztosítékcsere és a bejegyzés írása között, és azt is töredelmesen bevallom, hogy elfelejtettem kicserélni a biztosítékot a megfelelőre- mert ugye ki tart otthon ilyet, viszont a reggeli zabkását meg csak meg kell langyítani-, szóval anno beletettem egy 250V 2Amperes példányt. Abból indultam ki, hogy jó lesz, és jelentem tisztelettel, éveken át jó is volt, és most, égő pofával mondom 2018- ban, hogy még mindig ez van benne. EZT VISZONT NEM TANÁCSOLOM, NEM JAVASLOM ÉS ELLENZEM, szóval csak saját felelősségre tegyél nem megfelelő értékű biztit bele, és ne hivatkozz rám, ha leég a hajad! 

Szabály szerint tilos a biztosítékokat buherálni, talpalni, más értékűre cserélni, mert akkor nem tudják ellátni a védelmi szerepüket, ezt jegyezd meg.


Ha szerencséd van, és nálad is csak egy biztosíték okozta a galibát, akkor a javítás ennyiben ki is merül. ha más gondod van, abban nem feltétlenül tudok segíteni, és nem is minden esetben van realitása a javításnak- pl magnetron halála...illetve nem minden javítás/hibakeresés való laikusoknak. Ha kérdésed van, persze bátran tedd fel- ha nem válaszolok itt, keress mailen!

Égőcsere




Ott, ahova mutatok, lakik az égő. Ez egy praktikus kiegészítő, mert vizuális élményt nyújt- látod, hogy puffad a popcornos zacskó, amiáltal teljesebb a szórakozás. Nélkülözhető lenne, csak mikor már évekig használtad, és megszoktad, hogy van, akkor már szükséges :)


Amint látható, 240V 20 Watt. A foglalatot két kihajthaó lemezfül tartja a helyén.




Ilyen E14- es izzó volt benne, 


És ezt a pici ledes fényforrást rakom a helyére, egyszerűen, mert ilyenem van itthon. Majd veszek egy másik pici izzót tartalékba, met már ledesem sincs itthon ekkorában :D


A fénykép nem adja vissza a fényét, de jól világít. Kész, lehet összerakni és csokit olvasztani! 

A mikrohullámok ételre gyakorolt hatásairól nem kívánok értekezni, akit érdekel, az úgyis utánanézett már vagy utána fog nézni, akit nem, azt meg minek riogassam- nem vagyok én dohánycsomagolás :)


Ja még valami fontos: Van egy 230Voltos ventilátor a gépben. Na, ettől zúg, mikor beindítod :)

Szevasz!