2017. december 10., vasárnap

Karácsonyi dekor plexivel és leddel

Közeledik a vásárlás ünnepe, ezért gondoltam, hogy mutatok egy viszonylag költséghatékony, egyszerűen elkészíthető dekorációt, ami akár ajándékként is funkcionálhat.

Azt ugye mindenki tudja, hogy a karácsony eredetileg a téli napforduló keresztény megfelelője (kis eufemizmussal mondva), vagyis a fény ünnepe. Hogy miért éppen december 25-én ünnepeljük a karácsonyt, mikor a napforduló 21-22 körül van? 
Azért, mert 325- ben az első nikaiai zsinat- vagyis az egyház- így döntött. Előtte vízkeresztkor volt karácsony, azelőtt meg nem is volt. Nem tudtad? Nyugi, én se, itt olvastam: 


Márpedig ha a fény ünnepe, akkor kell fénydekoráció :) 

Némi plexi, fa, led, pár szerszám, kedv meg idő kell csak az elkészítéséhez.
Az ötlet nem tőlem származik és nem is új. Egyfelől szép és praktikus dekoráció, másfelől hasznos ismeret, mert ezzel a módszerrel másféle motívumokat, logókat is lehet csinálni.

 Tehát ahogy említettem: Plexi és fa. 
A dekoráció a plexi , vagy ha úgy tetszik polimetil metakrilát fényvezető képességét használja ki.

 Ezt kínaiak gyártják. Méghozzá olyanok, akiknek van jó fényképezőjük :D Megtetszett a minta, ezért ilyet csináltam. Hangsúlyozom, ez egy bemutató darab, célja, hogy megismerd a technikát, aztán olyat és úgy csinálj magadnak, amilyet és ahogyan tudsz :) 

A választott mintát átrajzoljuk pl alkoholos filccel a plexire...

 ...majd belegravírozzuk. Ez a kézi multifunkciós kisgép ma már nem egzotikus szerszám, bár inkább a barkács- csajok játéka, mivel apró dolgok dekorálásához illetve megmunkálásához alkalmas csak.

 Gravírozni lehet gyémántos marófejjel, sima marófejjel vagy akár csapos köszörűkővel is. Amire érdemes figyelni, hogy a plexi hőre lágyuló műanyag, szóval könnyen olvad, és ilyenkor el is színeződhet. A másik hátránya, hogy törékeny. Fűrészelni amúgy vasfűrésszel és érzéssel lehet :) Házilag, kéziszerszámokkal, türelemmel és odafigyeléssel  remekül megmunkálható.
Tisztában vagyok vele, hogy a képek nem igazán adják vissza a valóságot, 
így számítok az olvasó képzeletére :D 

 Ha megvan a gravírozás, érdemes megnézni, mit is csináltunk. Amint látod, egy darab hidegfehér fényű leddel megvilágítva is elég szépen látszik a motívum. Minél mélyebben gravírozod, annál jobban megtörik a fény a matt részeken. 
 Ez pedig kék ledes, szépnek szép, de nincs hangulata szerintem, marad a fehér.
 Ha késznek ítéljük, a lemez széleit csiszolással egyengessük el ha szükséges, illetve mattítsuk. Én itt 120 as papírt használtam.  
 Következőleg megmunkáljuk a fadarabot. Ez mindenképp akkora legyen, hogy stabilan álljon majd a dekoráció. Az is szempont, hogy sima ledet/ ledeket vagy szalagot akarunk-e használni, illetve milyen áramforrást tervezünk- 3 voltos gombelemmel vagy két 1,5 voltos rúdelemmel pl 1-2-3 darab sima ledet gond nélkül meg lehet hajtani, vagy egy 9 voltos elem elbír egy rövid darab 12 voltos led szalagot. Persze megoldás a kábeles külső táplálás is, csak úgy kevésbé lesz mobil a mű. (A kínai darab amúgy szalagos, és usb táplálású)

Jelen esetben 3Voltos, CR2032 -es gombelemet használok és 3 darab 5mm-es led et.(Fényerő tekintetében nem a legjobb választás, de most megfelel :) )
 A plexilap vastagságát átjelöljük a fára,
 majd összeszigszalagozott fűrészlapokkal, vagy

a multiszerszámba fogott marófejjel 1-2 cm mély hornyot csinálunk. Ebbe fog beleülni a plexi.


 Valami ilyesmi a cél :)
 A hornyot átjelöljük a fadarab aljára, majd kijelöljük a ledek helyét. 
Már mondtam, ez három leddel fog üzemelni. 
 A jelölések alapján befúrunk, de csak a horonyig. A led teteje majd kb a horony/ plexi aljánál kell, hogy legyen. 
Az öt millis lednek van ám egy pereme, ami nagyobb mint öt milliméter, de ezt majd észreveszed úgy is :D

 Tulajdonképpen akár már késznek is nyilvánítható lenne a dolog, egy led, egy elem, szép ez :D
 De én hármat akarok. Nem lesz nagyobb a fényerő, ha ugyanarról az áramforrásról több fogyasztót üzemeltetünk, ha nem elég erős az áramforrás. Egy gobelem nem az :D Azért lesz három led, mert így egyenletesebb a fény, nem olvasólámpát akarunk csinálni...A fadarab aljánál szedjünk ki némi anyagot, hogy a ledek lábai, illetve a kábelezés elférjenek. A lámpácskák párhuzamosan lesznek összekötve, hosszú láb a hosszú lábhoz, rövid a rövidhez :) (a hosszú a pozitív)
 És ahogy említettem, a 2032 es gombelem, mint tápforrás. Foglalata egy elhalálozott számítógép alaplapból származik- ugyanis a PC BIOS eleme szintén a CR2032... Ez felel azért, hogy a géped kikapcsolt állapotban se felejtse el például a dátumot, meg sok egyéb dolgot.

 Na, látod, hogy egyenletesebb így a fény. Nem megmondtam? Mintahogy azt is, hogy a kínaiaknak jó a fényképezőjük...
 Érdemes az elemet is elrejteni, és ezzel már a faanyag kiválasztásakor kalkulálni kell! Én, -mint nem túlzottan látható- a talapzat aljába süllyesztettem.  A kábelt, az elemtartót, és akár a plexit is lehet ragasztással rögzíteni, ha szükségét érezzük.
 Ez pedig a kapcsoló, ami aztán végképp láthatatlan, ez ilyen varázs dolog :D A kesztyűm szövése, a szike markolata, de még a telefonom billentyűzete is látszik a ki#&@szott képen, csak az nem, ami mutiba készült.
 PET palackból leszabsz egy csíkot, abba lukat, majd ráhúzod az elemtartóra. Remélem érthető. Ha a luk az érintkezőnél van, akkor folyik az áram, világítanak a ledek. ha nem, akkor meg nem :) Ez egy ilyen kőkorszaki tolókapcsoló modern elemekből :) Természetesen bármiféle kapcsolót használhatsz. Az egyszerűséget itt az indokolja, hogy ez egy évben kb 2 hétig lesz használva, szóval felesleges a túlzottan komoly kivitelezés. Nem szánok több időt egy (ilyen) feladatra, mint amennyi (feltétlenül) szükséges :D
 Az lesz, hogy egyszer megtanítom repülni a fotómasinát XD


 Végezetül egy kis csiszolás, és kész, bár úgyse látszik...legalábbis a képen :D

 Már említettem, szükséges az olvasó képzelete, mert a képek csalékonyak...
 Ez még elmegy,
 ez homályos,
ez meg sötét. Meg ferde. Feladom :D 


...ha led szalaggal szeretnéd: 

 A hornyot alul ki kell szélesíteni, hogy elférjen a szalag. Ehhez bátran használj egy szöget!

 Majd találd ki, hogy külső táplálás, vagy közvetlen a szíved vágya. Ahogy fentebb írtam, egy blokkelem elbírja a led szalagot.
 És ezt el is lehet rejteni, ha megfelelő vastag a faanyag. Alulról forstner / erdész/ fúróval lehet neki helyet csinálni, de ha van türelmed, vésheted is :)


Azért, hogy praktikus legyen, érdemes kapcsolót használni. Ha ezt a talapzat hátulján helyezed el, és befúrsz egy lukat a led szalag hornyához, a kábelezést rejtve tudod megoldani.

 Így :)

 A kapcsoló fészkét szintén egy lukkal össze kell kötni az elem helyével, majd bekábelezni. 
 És akkor világítani is fog.
 Én úgy oldottam meg, az elem helyben tartását, hogy hosszabbra hagytam és mellétettem a vezetéket, Így az pont annyira tartja ott, hogy kivehető, de ki nem esik.


Ahogy a képen látod, ez azért mutatósabb, mint a sima ledes megoldás, csak bonyolultabb valamivel az elkészítése.




Jó szórakozást, szép ünnepet! :)


Tartalomjegyzék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése